EMİNÖNÜ RÜSTEM PAŞA DZSÁMI

Eminönü forgatagában áll egy kívülről nem túl hivalkodó, de belül annál káprázatosabb kis dzsámi, mely négy évnyi felújítás után, most 2020. novemberétől újra látogatható.

Kanuni Süleyman Szultán (Törvényhozó Szulejmán) időszakának egyik Nagyvezíre – Rüstem Paşa, emlékére, 1561-ben épült ez a dzsámi, természetesen a kor híres építésze, Mimar Sinan mester tervezte.

Rüstem Paşa I. Szulejmán Szultán uralkodásának idején összesen 15 éven keresztül volt Nagyvezír. Körülbelül 1500-ban, egy horvát származású, keresztény család gyermekeként született, egy Szarajevó melletti kis faluban.  A kutatások szerint a vezetékneve vagy Opuković vagy Cığaliç lehetett. Édesapjának is paşa rangja volt s volt két testvére is.

Fiatalon janicsárnövendékként Enderun-ban kapott oktatást, ahol Aga tisztségre tett szert. 1526-ban a Mohácsi Csatában szilidárként (silahtar – a régi oszmán hadseregben így hivták a könnyülovasokat) vett részt. A csata után ő lett az elsőszámú szultáni istállómester.

Tehetségével hamar Szulejmán Szultán kegyeibe férkőzött, és legelőször Diyarbakır beglerbége (beylerbeyi), azaz kormányzója lett. Később pedig Anadolu Kormányzójává nevezték ki. 1539-ben a Szultán négy vezírje közül ő lett a 3. vezír. 1539 október 26-án feleségül vette Szultán Szulejmán lányát, Mihrimah Szultánát, ezért kapta a „Vő” becenevet.

(A legenda szerint a többi vezír nagyon irigykedett Rüstem Paşára azért, amiért sikerült  a  Szultán vöjévé lennie. Ezért irigyei bosszúból elkezdték híresztelni róla, hogy leprás. Természetesen azonnal jöttek is a birodalom orvosai megvizsgálni. A vizsgálat során találtak rajta egy bolhát, mely fontos jelentőséggel bírt. Az akkori “orvostudomány” úgy tartotta ugyanis, hogy a bolha nem életképes egy leprás testén, ezért egészségesnek és házasságra alkalmasnak nyilvánították. Innen jön az a Rüstem Paşára vonatkoztatott mondás, miszerint “Ha szerencsésnek születtél, még egy bolha is a segítségedet szolgálja.”

1544-ben Szultán Szulejmán miután menesztette két vezírét, Rüstem Paşát nevezte ki Nagyvezírnek, és ezt a tisztséget egészen a haláláig töltötte be.

Rüstem Paşa halála után (1561) Nagy Szulejmán szeretett volna lánya férjének és nagyvezírének tiszteletére egy dzsámit építettni, melyet Szinan Mester 1562-1564 között fejezett be.

A dzsámi minden része csodálatosan kék izniki csempékkel díszített és az Oszmán építészet csempe művészetének egyik legsikeresebb alkotásaként tartják számon. A pompás és lenyűgöző belső térrel rendelkező dzsámit mindenképpen érdemes meglátogatni egyszer annak, aki Isztambulban jár.

Isztambuli utazások Rüstem Pasa Dzsámi

Isztambuli utazások Rüstem Pasa Dzsámi

Isztambuli utazások Rüstem Pasa Dzsámi

 

szeretnél időben értesülni blogbejegyzéseinkről és induló utazásainkról?

Iratkozz fel értesítőnkre!

* kötelező kitölteni
Jártál már Isztambulban?
Tervezel mostanában utazást Isztambulba?
ÁSZF és Adatvédelem *
Értesítő újdonságokról.