Véleményünk szerint egy isztambuli utazás során azt a legnehezebb koordinálni, hogy minél jobban beosszuk azt az időt, amit a városban töltünk. Tapasztalataink szerint a turisták többsége 4-5, legjobb esetben is mindössze 6 napra érkezik, ami mindössze annyira elég, hogy ízelítőt kapjon a városból. Csak ott, megérkezés után döbbennek rá a legtöbben, hogy a város még annál is hatalmasabb, még annál is több látnivalót rejt, amit gondoltak. Ezért az, hogy néhány napba az európai és az ázsiai kerületek felfedezése, a kötelező látnivalók végigjárása és a fontosabb múzeumok meglátogatása is meglegyen, szinte lehetetlen küldetés.

Ehhez az alábbi összeállítással próbálunk némi segítséget nyújtani, hogy egyeztetni tudd a nyitvatartási időket a programoddal! Íme hát a 10-es lista a legjobb múzeumokról, méghozzá fontossági sorrendben.

1.) Aya Sofya Múzeum / Sultanahmet, Fatih

Története a Kelet-Római Birodalom idejére nyúlik vissza, ahol is 912 éven át volt ortodox templom, a Török Birodalom fennállása alatt pedig 482 éven át mecsetként működött.

Isztanbul egyik szimbólumává vált.  Érdekes, hogy építésekor az összes elemét Szíriából és a környékéről származó ősi városokból hozták. A Bizánci Császárság legnagyobb katedrálisa volt, amíg II. Mehmed (aki a Fatih, vagyis Hódító nevet is viseli) át nem alakíttatta mecsetté, meghagyva az eredeti struktúrát, de átalakítva a fali mozaikokat. Manapság igazán varázslatos látványt nyújt, ahol egyszerre csodálhatod a legszebb bizánci mozaikokat és az iszlám kalligráfiát.

Nyitva tartás
ápr.15 – okt.1.   9:00-19:00
okt. 1 – ápr. 15.    9:00 – 17:00
Legkésőbbi belépés egy órával zárás előtt.
Ramadan első és utolsó napján fél napos zárva tartás van.

Belépődíj: 100 líra
Minden nap látogatható

Cím: Ayasofya Meydanı, Sultanahmet, Fatih/İSTANBUL
Website: https://ayasofyamuzesi.gov.tr/tr/content/ziyaret-bilgileri

2.) Topkapı Palota Múzeum / Sultanahmet, Fatih

Dicsőség, összeesküvés, szenvedély …. és mindennek a közepében egy palota.

A Topkapi Palota 1478-től 400 éven át volt a Török Birodalom igazgatási központja. Túlélt számtalan háborút, gyilkosságot, lázadást, látott születéseket, ünnepségeket és sok sok ármányt is. A Szulejmán és Kösem sorozatokat nézők jól tudják mire gondolunk…

Aki bemegy, igazán kimerítő tárlatot láthat kaftánokból, a birodalmi kincsekből, fegyverekből, vallásos relikviákból, kínai és japán porcelánból, valamint más országokból származó ajándékokból és a szultánok portréiból is. Nehogy kihagyd a háremet!

A külső udvarban álló Aya Irini is megér egy látogatást, ami a pátriárkák templomaként szolgált az
Aya Sofya előtt.

Nyitva tartás 
ápr.15 – október.31.  9:00 – 18:45, a pénztár 18 órakor zár
nov. 1 – ápr. 15.   9:00-16:45, a  pénztár 16 órakor zár

ZÁRVA: Keddenként

Ünnepkor / Bayram csak délután van nyitva

Múzeumi belépő ára:   72 TL (A Harem ezzel a jeggyel nem látogatható)
Hárem és Zülüflü Baltacılar Koğuşu belépő ára:   42 TL 
Aya Irini 36 TL

Cím: Cankurtaran Mh., 34122 Fatih/Istanbul
Website: https://topkapisarayi.gov.tr/en

3.) Istanbul Régészeti Múzeum / Sultanahmet, Fatih

A múzeum 3 részből áll 3 különböző épületben.

Régészeti Múzeum
Érdekessége, hogy ez az első épület Isztambulban, ami eredetileg is múzeumnak épült még 1891-ben. Elkészültének dátuma, június 13. pedig a mai napig a múzeumok napja az országban. Földszintjén az őskortól a római korig láthatunk maradványokat. A felső szintjén, a Kincstár, a Nem-Iszlám és Iszlám érmegyűjtemény és a könyvtár foglal helyet.

Ókori Kelet Múzeum
Épületét eredetileg a Török Birodalom első Szépművészeti Múzeuma számára építették. Gyűjteménye a görög kor előtti Anatólia és Mezopotámia kincsein át Egyiptom és az Arab-félsziget műtárgyaiig terjed, az ókortól egész az első világháború idejéig. Itt rácsodálkozhatsz a legrégebbi fennmaradt szerelmes vers kéziratára is!

Csempemúzeum
Az épületegyüttes legrégebbi darabja ez a múzeum, és egyben a legrégebbi épület amit Hódító Mehmed emeltetett. Ma török kerámiák és cseréptárgyak kiállítása működik benne.

Nyitva tartás:
április 15-okt 30.   9:00 – 18:45
okt. 31- ápr. 15.    9:00 -16:45
ZÁRVA: Hétfőnként

Belépődíj: 50 TL

Cím: Cankurtaran Mh., 34122 Fatih/Istanbul
Website: https://www.istanbularkeoloji.gov.tr/TR-205489/ucretler.html

4.) Az Elsüllyedt Palota vagy Bazilika Ciszterna / Sultanahmet, Fatih

Az biztos, hogy ez az egyik legérdekesebb nevezetesség, amit a Bizánci Birodalom a városra hagyott. I. Justiniaus császár építette ezt a gigantkus víztározót, ami 336 hatalmas oszlopon áll. A leghíresebb része az a két Medúza-fej, ami két oszlopot tart – Medúza ókori istenség állítólag képes volt embereket kővé változtatni. Isztambul bevétele után ebből a víztározóból nyerték a vizet a Topkapi Palota ellátására is.
Ne hagyd ki ezt a rejtelmes helyet!

Nyitva tartás:
9:00 – 17:30

Belépődíj: 20 líra

Minden nap látogatható.
Vallási ünnepek első napján 13:00 – tól látogatható.

Cím: Alemdar Mh., Yerebatan Cd. 1/3, 34410 Fatih/Istanbul
Website: https://yerebatan.com/

5.) Istanbul Modern / Karaköy, Beyoğlu

2004 óta ez a moder művészetek központja Isztanbulban. Magánkézben lévén sok fontos kiállításnak adott már helyet, például Kutluğ Ataman és Fikret Mualla, Ahmet Güneştekin munkáinak. A múzeum mindenféle hátterű ember számára igyekszik vonzóvá tenni a modern művészetet, és biztosak vagyunk benne, hogy neked is tetszeni fog.

Nyitva tartás:
Kedd, szerda, péntek, szombat, vasárnap: 10:00-18:00
csütörtök: 10:00-20:00
ZÁRVA: hétfőnként

Belépődíj: 72 líra
Tanulók és 65 év felettiek: 54 TL
Mozi belépő díj: 18 TL

Cím: Meclis-i Mebusan Cad. Liman İşletmeleri Sahası Antrepo No: 4, 34433 Karaköy/Istanbul
Website: https://www.istanbulmodern.org/tr

6.) Dolmabahçe Palota / Beşiktaş

A Dolmabahçe Palota azután lett a szultánok otthona, hogy 1856-ban Abdülmecit  Szultán arra gondolt, kéne neki egy olyan palota, ami az európai uralkodók kényelmét és luxusát képes nyújtani számára, mivel erre nem találta megfelelőnek a Topkapi Palotát. Ennek megfelelően, a palota az európai stílust ötvözi a hagyományos török építészet elemeivel. Az egykori udvari festő,  Ivan Aivazovsky  23 festménye is megtekinthető itt. Ezek mellett a palota utolsó lakójáról is híres, hiszen Mustafa Kemal Ataturk is itt töltötte utolsó napjait.

Nyitva tartás:
hétfő és csütörtök kivételével : 9:00-16:00

Belépődíj:
Palota  60 TL
Harem: 40 TL
Palota és Harem:  90 TL

Cím: Vişnezade Mh., 34357 Beşiktaş/Istanbul
Website : https://www.millisaraylar.gov.tr/ziyaret-bilgileri

7.) Khora-Kariye Múzeum / Edirnekapı, Fatih

A jelenlegi Khora templom Andronikos (1282-1328) uralma idején épült, mivel az eredeti Justinianus (527-565) által építtetett elpusztult a Latin Császárság ideje alatt. Jelentősége, hogy itt maradt fenn a legtöbb mozaik, amik színükkel, csodás kidolgozásukkal biztosan téged is elképesztenek majd. Ne hagyd ki!

Nyitva tartás:
nyáron:  9:00-19:00
télen:  9:00-17:00

Belépődíj: 65 líra

Cím: Dervişali Mahallesi, Kariye Cami Sk. No:8, 34087 Fatih/Istanbul, Törökország
Website: https://kariye.muze.gov.tr/tr

8.) Sadberk Hanım Múzeum / Sarıyer

Isztanbul első magánkézben lévő múzeuma 1980-as megalapítása óta fontos gyűjtőhelye az iszlám műtárgyaknak, a török mellett európai, távol- és közel-keleti kincseknek, szőtteseknek, ruhadaraboknak és csipkéknek. Emellett régészeti leleteket is bemutat az i.e. 6. századi anatóliai civilizációtól a Bizánci Birodalom végéig. 18000 darabos kiállításával igazán megér egy látogatást.

Nyitva tartás:
szerda kivételével 10:00-17:00
Belépődíj: 10 líra

Kedvezményes jegyek: 7 TL (Müzekart+ és Museum Pass)

Cím: Büyükdere Piyasa Cad. No: 27- 29 Sarıyer/ISTANBUL

Website: https://www.sadberkhanimmuzesi.org.tr/

9.) Miniatürk / Sütlüce, Beyoğlu

Ha „csak” Isztanbul szerepel az útitervedben, vagy ugyan szeretnéd felfedezni az egész országot, de nem fér bele minden az idődbe, akkor igazán értékelni fogod a Miniatürk nevű parkot.

Az Aranyszarv-öböl északkeleti partján fekvő parkban az ország legszebb látványosságait gyűjtötték össze – vagyis kicsinyített másukat, amik azonban igazán élethűek lettek! 81 város nevezetességét láthatod itt egy helyen – Kappadókiától az Ishak Pasa Palotáig, Artemisz templomától a Rumi Kolostorig.

Nyitva tartás:
Minden nap: 9:00-18:00

Mivel a múzeum nyitott,  csak nyári időszakban látogatható
Belépődíj: 15 TL

Cím: Sütlüce Mahallesi, İmrahor Caddesi 7/1, 34445 Beyoğlu/İstanbul, Törökország
Website https://miniaturk.com.tr/

10.) Török és Iszlám művészetek múzeuma.

A palotát, I. Nagy Szulejmán 1524-ben ajándékozta Ibrahim Pasának miután az feleségül vette Hatice Sultanat. Itt tartották herceg Mustafa, Mehmet, és Selim Hercegek körülmetélési ünnepségét is. 1530-ban  Ibrahim pasa loggiaval bővíttette a palotát.

Imaszőnyeg (1700 db) és kézirat gyűjteménye világviszonylatban is kiemelkedő. Figyelemre méltó, a kőtár, a kerámia és üveg, valamint a fából készült tárgyak kiállítás is.

Nyitva tartás:
2018. nov. 1- 2019. március 31. között hétfőnkét ZÁRVA tart
2019. április 1.-től minden nap látogatható!
április 15 – október 30: 9:00 – 19:00
október 31. – április 14. : 9:00 – 17:00

Belépődíj: 50 TL

Isztambul nevezetességeiről bővebben információt itt találsz!

szeretnél időben értesülni blogbejegyzéseinkről és induló utazásainkról?

Iratkozz fel értesítőnkre és ajándékba elküldjük Neked az Isztambuli utazások mini utazási kalauzát!

Feliratkozás után egy levelet fogsz kapni, amely a mini kalauz elérési útvonalát és a megnyitási jelszavát fogja tartalmazni.

Kérlek, ellenőrizd a beérkező leveleid, valamint a spam és a promóciós mappát is!

Ha nem kapod meg a levelet, írj nekünk az istanbuliutazasok@gmail.com címre.

* kötelező kitölteni
Jártál már Isztambulban?
Tervezel mostanában utazást Isztambulba?
Adatvédelem *
Értesítő újdonságokról