Ha már kilátás és Isztambul, a listánkon az első egyértelműen a Galata torony kell, hogy legyen – arról pedig hosszasan lehetne vitatkozni, hogy maga az épület a csodálatosabb, vagy Isztambul látképe a toronyból.

isztambuli-utazasok-nevezetessegek-galatatorony

isztambuli-utazasok-nevezetessegek-galatatorony

A 61 méter magas, 9 méter átmérőjű torony eleve 140 méteres magasságban áll a tenger szintjétől, ezért tényleg páratlan panoráma nyílik róla a Boszporuszra, Aranyszarv-öbölre és a Márvány tengerre. Ha a Galata toronyból nézelődve nem éreznénk magunkat már egyébként is egy mesében, idézzük fel magunkban Hezarfen Ahmet Çelebi történetét, aki a saját maga által készített szárnyak segítségével egészen Üsküdarig repült innen. A tornyot a cenovaiak építették 1348 – 1349 között egy védfal részeként. Az oszmán időkben sokféle célra, többek között börtönként, tűztoronyként, világítótoronyként és raktárként is használták. 1964 – 1967 között újították fel, és ekkor építették hozzá a kilátó erkélyt is, ahonnan évente több millió turista gyönyörködik a kilátásban. A toronyba lift, majd egy rövid lépcsősor vezet fel. Emeletén egy étterem is működik, ahol a finom ételek mellett a pompás kilátást is élvezhetjük.

isztambuli-utazasok-nevezetessegek-galata-torony

isztambuli-utazasok-nevezetessegek-galata-torony

A Galata torony a sok tekintetben Isztambul szívének számító Isiklal utcától 500 méterre található. Aki teheti, a szerelmével menjen – már ha titokban esküvőről álmodozik. Ha ugyanis egy fiú és egy lány együtt megy fel a toronyba, a közeljövőben össze fognak házasodni – legalábbis így tartja a legenda. Különleges napok megünneplésére is ideális hely, ünnepnapokkor lézerfényes fényjátékot is láthatunk rajta. A Galata Torony tövében általában utcazenészeket is találunk, akik ilyen jó hangulatot tudnak teremteni.

Gyere velünk Isztambulba! Következő csoportos utaink dátumait ITT TALÁLOD!

szeretnél időben értesülni blogbejegyzéseinkről és induló utazásainkról?

Iratkozz fel értesítőnkre!

* kötelező kitölteni
Jártál már Isztambulban?
Tervezel mostanában utazást Isztambulba?
ÁSZF és Adatvédelem *
Értesítő újdonságokról.