A Sultanahmet kerület az, amit a leginkább ismernek a turisták, sőt, jellemzően ki sem teszik a lábukat innen, hiszen itt találhatók a nagy nevezetességek. Mégis nagy hibát követ az el, aki így tesz, mert ezáltal nem ismeri meg az igazi Isztambult. Sultanahmet az a rész, ami a turistákra rendezkedett be, és ezáltal legkevésbé mutatja meg a város valódi hangulatát. Az itt található éttermekben ne keressünk helyi specialitásokat, autentikus ízeket, itt leginkább sablonos választékkal találkozhatunk csak. Ezekben a turistáknak kitalált éttermekben nem igen fogunk találkozni helyiekkel, egyetlen éttermet leszámítva.

Isztambuli utazások éttermek, Tarihi Sultanahmet Köftecisi

Isztambuli utazások éttermek, Tarihi Sultanahmet Köftecisi

Ez pedig a Tarihi Sultanahmet Köftecisi, ahol a város talán legfinomabb köftéjét kóstolhatjuk.

A Tarihi Sultanahmet Köftecisi egy 4 generációs étterem. Isztambul egyik legrégebbi „fasírtozója”, Isztambul egyik gyönyszeme, melyet 1920-ban alapítottak. Akkor még úgy hívták, hogy a „Nép fasírtozója”. Fiúról – fiúra szállt ez a vállalkozás, és mára már franchise cégként külföldön is megtalálható, például München-ben, Nürnberg-ben, Angliában, Észak-Ciprusban vagy éppen Bulgáriában. Folyamatos fejlődésük és népszerűségük miatt sajnos más cégek elkezdték „másolni” a nevüket, ami árt a márka hírnevének, emiatt évek óta pereskednek. Ezért 2017.-ben az igazi és legrégebbi fasírtozót átnevezték „1920 SULTANAHMET KÖFTECİSİ”-re. Ez az igazi, ez a legrégebbi étterem, a többi csupán másolat. A három emeletes „ízek tornyában” várják a vendégeket, gyors kiszolgálással, eredeti ízeikkel és hihetetlen kedvességükkel

Ez a hely tele van törökökkel, egymásnak adják a kilincset, hogy egy mennyei köftét ehessenek.

kép

Egy adag hat darab köftéből áll, mellé salátát és kenyeret hoznak. Érdemes a helyieket utánozva, ayrant (híg sós joghurt) kérni, ami remekül ellensúlyozza a köfte fűszeres ízét.  Főként marha és kevés birka hús keverékéből készítik a köftét, amibe kevés szódabikarbónát is tesznek, ami ruganyossá, már-már roppanóssá teszi a hús rudacskákat. Ez egy nagyon klassz kis hely, ha gyorsan, jó áron, finomat akarunk enni. Egy adag ára 20 líra, ami mai árfolyamon számolva, kb. 1.000 Ft. A Kék Mecset és az Aya Sofia Múzeum meglátogatásával együtt mindenképpen érdemes beiktatni a Tarihi Sultanahmet Köftecisi-t is!

szeretnél időben értesülni blogbejegyzéseinkről és induló utazásainkról?

Iratkozz fel értesítőnkre és ajándékba elküldjük Neked az Isztambuli utazások mini utazási kalauzát!

Feliratkozás után egy levelet fogsz kapni, amely a mini kalauz elérési útvonalát és a megnyitási jelszavát fogja tartalmazni.

Kérlek, ellenőrizd a beérkező leveleid, valamint a spam és a promóciós mappát is!

Ha nem kapod meg a levelet, írj nekünk az istanbuliutazasok@gmail.com címre.

* kötelező kitölteni
Jártál már Isztambulban?
Tervezel mostanában utazást Isztambulba?
Adatvédelem *
Értesítő újdonságokról